A blog Facebook oldalán nemrég írtam a lányaim trimeszter értékelőjéről. Akkor felmerült, hogy írok egy összehasonlítást a magyarországi és a spanyolországi magániskolákról, hiszen lassan mindkét rendszerben 1 évet töltöttek a gyerekeink. Konkrét tapasztalatom 1 magyar és 1 spanyol intézményből van, illetve mielőtt ezeket kiválasztottuk 3-3 másik magániskolában vettünk részt nyílt napon, iskolalátogatáson, bemutató órán vagy szülői tájékoztatón. Nyilván a véleményem szubjektív, nem feltétlenül igaz minden iskolára sem itt, sem otthon, saját élményeimet és megéléseimet írom le azok alapján, amiket ezekben az iskolákban tapasztaltam.
MIÉRT VÁLASZTANAK A SZÜLŐK MAGÁNISKOLÁT?
Az alapvető különbséget a magyar és a spanyol magánoktatás között abban a motivációban látom, amiért a szülők ilyen jellegű intézményekbe íratják a gyerekeiket a két országban.
Magyarországon sokszor a szülők státuszának és/vagy világnézetének megjelenítése egy privát iskola. Egyfajta külsőség a drága óra, a terepjáró és az évi egzotikus utak mellé. A család anyagi helyzetével nem egyszer a gyerekek is tisztában vannak és abszolút beszédtéma az osztályban, hogy ki hol volt, mit kapott, hány lóerős apa autója stb. A másik véglet, mikor a nagyon puritán, egyszerű, digitalizációt kizáró intézményeket keresik a szülők, mint például a Waldorf iskolák. A legtöbb esetben a családok egészére érvényesek az iskola alapelvei, tényleg egyfajta világszemléletet, nevelési módszert testesít meg az adott intézmény.
A másik, ami nagyon jellemző, hogy az állami iskolákból való kimenekítés alternatívája otthon a privát iskola. Sokszor a magas osztálylétszám, a sok felesleges tananyag, a kevés figyelem vagy a nem gyerekcentrikus oktatás miatt keresik a szülők a magánintézményeket.
Spanyolországban a privát iskolák egyértelműen az oktatás minőségében adnak többet a diákoknak. Egy cikkben olvastam róla, hogy itt a későbbi karriert, betöltött pozíciót nagyban meghatározza, milyen oktatási intézménybe járt valaki, ebből a szempontból pedig a magánintézmények jóval több tudást és muníciót adnak a diákoknak, mint egy állami iskola. Magyarországon a legjobb hírű, legerősebb iskolák (pl: Fazekas, Radnóti, Trefort) még bőven az állami intézmények közül kerülnek ki, ami itt nem feltétlenül igaz. Már nagyon korán elkezdődik a tudásátadás játékos formában. Az 5 éves kisebbikem már ír, olvas az osztályával, 20-as számkörben eligazodnak a számok között. Nem érzem úgy, hogy a tanulás elveszi a gyerekkorát. Játékos formában csinálják, érdekesen, változatosan, sok még a mese és a szabadjáték, közben pedig mindezt idegen nyelven, így az angol észrevétlenül lesz a második nyelvük. A nagy már komolyabb tantárgyakat is tanul. Történelemből például az Ókori Egyiptommal foglalkoznak. A tananyagot gyakran egészítik ki fáraó rajzokkal, terveznek szarkofágot, írnak saját hieroglifákkal, cipősdobozból építenek piramist.
Spanyolországban nem feltétlenül tudsz következtetni egy család anyagi helyzetére abból, hogy hova jár a gyereke. Persze adott esetben áll néhány drága kocsi az iskola előtt, de sok kisfiú térdén van nagy folttal megvarrva a szakadás vagy a lányoknál láttam már, hogy egy jó 10 centis kék anyagot betoldottak, ha rövid volt már a ruha. Tesók simán öröklik egymás után a garnitúrákat, itt ennek nincs jelentősége. Pedig az iskola árából következtetve, biztosan telne új nadrágra vagy ruhára, de itt ennek nem érzik szükségét. Ez abban a magyar iskolában, ahová a lányom járt elképzelhetetlen lett volna. Nincsenek méregdrága zsúrok, de ha valakinek szülinapja van, mindig ő lepi meg a társait. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy buborékfújó, egy vízfesték, egy kis notesz szépen becsomagolva egy kis üzenettel vagy rajzzal. Az ünnepelt bent rajzokat vagy kézzel készült apróságokat kap a gyerekektől és a Boldog Szülinapot éneklik neki sokféle nyelven.
IDEGENNYELV OKTATÁS
A másik nagyon markáns különbség, hogy egy itteni magániskola elképzelhetetlen minőségi idegennyelv oktatás nélkül, már egészen kicsi kortól. Nem csak a nemzetközi (brit, francia, norvég) iskolákban vannak anyanyelvi tanárok, de a sima spanyol intézmények is kétnyelvűek és minimum a tanítás fele idegen nyelven zajlik, ahol anyanyelvi tanároktól tanulhatnak, így jó eséllyel akcentus nélkül, készségszinten sajátítják el a diákok az adott nyelvet a tanulmányaik végére. Természetesen a spanyol nyelv tanítása sem marad el, a külföldieket igyekeznek felzárkóztatni. Emellett 7 éves kor körül belép egy másik idegennyelv (legtöbbször a német vagy a francia), amit az érettségiig, egyre növekvő óraszámban tanulnak. Illetve sok esetben van egy tartományi nyelv, amit általában kötelező oktatni a közösség minden iskolájában (nálunk ez a valenciano).
A nyelvkérdés az otthoni magánoktatásban nem kap kiemelt prioritást az esetek többségében, kivéve a külföldi iskolákat, mint például a Lycée Francais. Alsóban maximum heti 1-2 játékos óra jellemző mondókákkal, játékokkal nem anyanyelvi tanárral. Felsőbb osztályokban aztán majd lesznek különböző csereprogramok, nyelvi év stb., de a kétnyelvűség csak iskolai tanulmányokra alapozva ritkán lesz realitás.
TANANYAG, SZÁMONKÉRÉS, ÉRTÉKELÉS
Amit még otthon sok alternatív vagy magániskolában tapasztaltam, az a kevesebb tananyag, a sok szabadjáték és hogy a napok kevésbé tervezetten, strukturáltan folynak. Sok helyen nincs órarend vagy nem feltétlenül követik, nincsenek tantárgyak, nincs nyomás, nincsenek jegyek, pirospontok, százalékok, értékek. Nem írnak felmérőket, nincs büntetés vagy jutalmazás. A félévi/évvégi bizonyítványt sokáig kiváltja a szöveges értékelés. Ez nyilván a poroszos állami rendszer ellensúlyozásaként alakult így, hogy felszabadítsa a gyerekeket az elvárások súlya alól.
Nálunk annó Magyarországon ezek inkább hátrányok voltak, a nagylányom már nagyon szeretett volna tanulni, nagyon foglalkoztatta az írás az olvasás, elsőben pedig év elején még hónapokig egy óvoda átmenetként működtek. Ő az a típus, akit a kihívás jobban motivál, az alacsony elvárások nem sikerélményt okoznak neki, inkább frusztrálják. Most van órarendjük, a tízórai- és az ebédszünetet és az utána lévő udvarozást leszámítva délelőtt és délután is óráik vannak. Ez keretet ad a napnak, a komolyabb órák mellett minden nap van olyasmi, ami kicsit levezetés is. Az órarend alapján jól el tud igazodni a héten, tudja hány nap van hétvégéig, milyen nap van ma, milyen kedvenc óráért érdemes gyorsan felkelni és iskolába indulni, hány óra van még nap végéig stb. Szerintem ezek fontos kapaszkodók egy gyerek életében. Ő a számonkéréseket is egyfajta kihívásként éli meg, illetve a saját haladását is jól mutatja, visszajelzésként szolgál. Nincsenek kemény felmérők, megmondják és megírják, hogy mikor, milyen anyagból lehet dolgozatra számítani, illetve vannak állandó számonkérések például a matek és a betűzés minden pénteken. A kapott pontok abszolút megmutatják a haladást, ami januárban még 4-5 pont volt, az mára már 9-10 és mindig ki tud jelölni vele új célokat is. Látja, melyik tantárgy megy neki jobban, milyen teljesítményhez mekkora energiát kell beletennie a tanulásba. Nálunk a jegyek, a pontok, a dicséretek abszolút motivációs eszközként működnek. Otthon nehezen viselte, hogy ezek nem voltak meg, szinte csak a viselkedése, a szociális készségei, a többiekkel való viszonya alapján minősítették. Még az évvégi értékelőben sem tértek ki egy kósza mondattal sem, hogy hogyan olvas vagy számol.
A tantárgyaik között van több olyan, ami otthon nem része egy 2-3. osztályos gyerek órarendjének. Ilyen a PSHE (Personal, Social and Health Education), a dráma, a főzés, a kertészkedés, tudományok vagy történelem. Házi feladat csak hétvégenként van, hétköznap csak egy-egy esetleges felmérőre szoktunk készülni. A magyar állami iskolákban legtöbbször mindennapos a házi feladat, a magániskolában soha nem kaptunk, így ez is egyfajta arany középút itt a két rendszer között.
SZÜLŐ – TANÁR KOMMUNIKÁCIÓ, OSZTÁLYLÉTSZÁM
Egyáltalán nincsenek közös szülői értekezletek. A tanárok az üzenőfüzetben vagy a Google Classroomban kommunikálnak a szülőkkel. Ebből következően a többi gyerekről annyit tudok, amit a lányom elmond. Nincsenek az osztály ügyeibe bevonva a szülők, a konfliktusokat a tanárok az iskolán belül el tudják simítani. Zéró tolerancia van a bullyingra, sok az érzékenyítő beszélgetés, illetve sokszor szerveznek olyan feladatokat, játékokat, ahol a gyerekeknek csapatként kell működnie. Évi 3 értékelés van, amin az osztálytanítóval tudnak beszélni a szülők, bármikor kérhető fogadóóra, de pár mondatra tanítás előtt vagy után is rendelkezésre állnak.
Az osztályok a mostani iskolában maximum 20 fősek, de találtunk 10-15 fős osztályokat is más intézményekben. Egyébként a spanyol állami osztályokat sem szokták 25 főnél többre feltölteni. A magyar iskolában 25 fő körüli volt a létszám, igaz több pedagógus volt egy osztályra. A magániskolákban általános volt a 15-25 fős osztály, de a körzetes állami iskolánkban például 32 fős volt a létszám.
KIVÁLASZTÁS, FELVÉTELI, BEIRATKOZÁS:
Magyarországon a legtöbb magánintézmény maximális létszámon működik, így a tanév közben vagy iskolaváltás céljából szinte lehetetlen becsatlakozni. A legtöbb helyen tendencia, hogy több a fiú, mint a lány. Több intézményt hallottam, ahol új gyerekként csak lányokat vesznek fel. A legtöbb helyen többlépcsős kiválasztási folyamat van, ismerkedő beszélgetés, játékos foglalkozás, próbanap, próbahét, iskolaelőkészítő foglalkozássorozat stb. Ilyenkor felmérik a gyerekeket, hogyan passzol egymáshoz a személyiségük, hogyan működnek közösségként, illetve mennyire együttműködő a szülő, mennyire érzi magáénak az iskola elveit. Általánosságban elmondható, hogy a sajátos nevelési igény a legtöbb magyar magániskolában kizáró ok, főleg a magatartásproblémás gyerekektől menekülnek. Szóval erős a szelekció, nehéz bekerülni, ha pedig be is kerül a gyerek a vágyott intézménybe, nem biztos, hogy a pedagógusok és a szülők elvárása találkozik vagy boldog lesz ott a gyerek, ahogyan végül nálunk is történt.
Spanyolországban ezzel szemben egyedül a szülővel beszélgetnek. Mi egyetlen helyre vittük el a lányokat, hogy mégis lássanak egy spanyol iskolát, de ott sem volt feltétel, hogy gyerekkel érkezzünk. Mindketten már elindult osztályokba, összeszokott közösségekbe csatlakoztak, mégsem volt próbanap vagy próbahét, egyszerűen természetesnek vették, hogy a tanárok ezt megoldják és beillesztik őket a közösségbe. A kisebbik lányom 10 fős osztályába 8 új belépő jött a szeptemberi iskolakezdéskor. Senki nem beszélt angolul, volt, aki spanyolul sem, a tanárbácsi mégis a legnagyobb természetességgel csinálta végig az első heteket. Az sem volt kizáró ok, hogy egyik nyelvet sem beszélték, a nagylányommal 3 hónapig napi 1 órában külön foglalkoztak, a kicsi a többiekkel együtt szép lassan magára szedte a mindennapokhoz szükséges tudást. Minden meglátogatott intézménybe felvették volna őket, sehol sem volt felvételi, nem kértek jellemzést, nem akartak előtte a gyerekekkel találkozni, mindenhol volt még hely is, szóval ebből a szempontból nagyon más a rendszer, mint Magyarországon.
ÉTKEZÉS, KÜLÖNÓRÁK:
Ami nekünk nagy előny, hogy az étkezésnél meg tudják oldani az allergénmentes menü biztosítását. A tandíj egyébként már tartalmazza az étkezések árát is. A mentes menü nem drágább és nem szükséges orvosi papír az igény benyújtásakor, például vegetáriánus vagy kóser menü is kérhető, ha a szülő szeretné. Otthon én külön főztem a lányoknak és azt vitték be az iskolába/óvodába. Lehetőség volt mentes ételt rendelni külső beszállítótól, de nagyon drága volt, ráadásul nem is ízlett nekik.
Iskola utáni különfoglalkozásokból viszonylag széles választék van mindkét országban. Tavaly otthon ezeket nem tudtuk kipróbálni a járvány miatt, itt pedig meg akartuk várni, míg kicsit megtanulják a nyelvet, így ezekről tapasztalatból egyik országban sem tudok nyilatkozni.
